Translate

2013. május 29., szerda

Bobovisca

Bobovisca, Brac sziget nyugati oldalán egy festői szépségű mély Y alakú öböl partján fekszik.


A településen 60 fő lakik, akik olajbogyó termesztéssel és borászattal foglalkoznak. 
Az öböl nagyon jól védett minden széltől, de muringon csak maximum 7-8 hajó tud kikötni, viszont az öbölben több tucat kikötőbólyát telepítettek.

Ez a városka, a csendesebb, nyugodtabb estére vágyóknak ideális célpont. Három-négy étterme és egy csengőszóra nyíló kicsi vegyesboltja van. 


Az öböl partja körbesétálható, a víz kristálytiszta, mindenhol fürdésre csábít.
A település mellett, római kori maradványokat találtak, tehát abban az időben is lakták a környéket.
A boboviscai öböl fölötti dombon Marinčević-Gligo család örökségként gyönyörű reneszánsz palotát hagyott. Lenn a településen, a Nazor család épített egy palotát, ami köré a település épült.


Vladimir Nazor, horvát költő, a második világháború után egy szép villát épített a település felé, ahonnan az egész kikötő belátható, és itt alkotta műveit, a környék hangulatának hatására.

Mint minden tengerparti településen, itt is az olajbogyó és a szőlőtermesztés mellett, az emberek halászattal is foglalkoznak, délutánonként és hajnalban a férfiak kihajóznak kis csónakaikkal a jó fogás reményében, érdemes őket várni a kikötőben, hátha beszerezhető a következő napi halvacsora!


Ezt a kicsiny, csendes, paradicsomi települést, érdemes útba ejteni, jó alternatívája a szomszédos Milnai kikötőnek, ami szezonban már zsúfolt és hangos.  
(  http://botagaborvitorlazas.blogspot.hu/2013/02/milna.html )

Gyertek velem egy felejthetetlen vitorlástúrára és ide is ellátogatunk utunk során! Hívj bármikor bátran, ha információra van szükséged! (+36 30 7585 501 ),( facebook: https://www.facebook.com/pages/B%C3%B3ta-G%C3%A1bor-vitorl%C3%A1z%C3%A1s/328595440567442 )


2013. április 25., csütörtök

Pucisca

Pucisca település, Brac sziget északi oldalának közepén található.


A szigetre naponta járnak kompok Splitből és Makarskából. A helység a kőfaragó hagyományáról ismert, sőt a környékbeli márvány lett beépítve Washingtonban a Fehér Házba is. 

Ezek a kövek jelentették az ismertséget, a munkát, nemzedékről nemzedékre a városkának. Napjainkban is kőfaragó-iskola működik itt. Sok palota épült az egész világon a helyi kőből a reneszánsz kortól a mai napig.

A környék, mint az egész sziget, híres az olívaolaj, szőlő, és a füge termesztéséről.  Juhoknak és kecskéknek, hála a különböző mediterrán növényeknek és fűféléknek, valamint a tengeri és hegyi levegő keveredésének, egy igazi paradicsom Brac szigete. Plinius az idősebb (24.-29. AD) írt Bracról, mint, ahol kiváló kecskéket nevelnek: "capris laudata Brattia" (a Brac-i kecskék dicsérte ).

A város hamar felismerte a turizmus nyujtotta lehetőségeket is, de nem lett túlzsúfolt! Közvetlenül a város szívében a hotel Porat 15 ággyal, és a plébániatemplom mellett a nemrég megnyílt családi hotel "Deskovic", az egykori Palace Deskovic helyén várja a látogatókat.


Van néhány kiváló étterem, vendéglő, a kerti étterem Aquila, sok kávézó, bárok, pizzériák, cukrászdák. 


Strandolni a kavicsos és köves, sok-sok kis öböl valamelyikében lehet, ahol mindenki megtalálhatja a számára legvonzóbbat...
Az általános iskola Puciscan, az osztrák-magyar monarchia idejéből származik, 1902-ben nyitották meg, és teljesen megújult 2004-ben.
A legmonumentálisabb egyházi műemlék a Szent Jerolim plébániatemplom 1566-ban épült és 1750-ben bővítették.

A helyi temetőben található az egyik legrégebbi építmény: a pogány oltár és a római sír: Stela.  
Szinte minden út ami Puciscából kivezet, egy templomhoz érkezik. A legrégebbi felszentelt templom a Szent Ciprian és a 11. századból származik. A Szent Antal plébániatemplom 1461-ben épült. 


Gornji Humac az egyik legrégebbi létező település a pucisca feletti hegyekben, füldművesek és a juhászok lakják. A hely 13 km-re található Puciscatól, a Supetar 24 km, és a Bol 10 km. Gornji Humac büszke a számos festői vendéglőjére és fogadóira. Érdekessége, hogy közel 300 m magasan található. Aki megnézi a falut soha nem fogja elfelejteni, a tiszta és friss levegőt, a helyi ételeket, és a nyugalmat....


Ha van kedved, keress meg és barátaiddal, családoddal elviszlek egy hetes vitorlástúrára, és megállunk körbesétálni ezt a festői városkát is...

2013. február 27., szerda

Indulási oldal II.

Tehát folytatom innen:  http://botagaborvitorlazas.blogspot.hu/2013/02/indulasi-oldal-i.html

Jobbra feltűnik egy tó, ez a Prokljansko Jezero,


a Krka folyó kiöblösödése, és erős dagálynál, sós víz is kerül bele Sibenik felől. Mindjárt átérünk a Krka hídon, ez után érdemes megállni, a parkolóban kinyújtózni és egy fotót késziteni Skradinról. Gyönyörű ékszerdoboz.
De már indulunk is tovább, hiszen vár ránk a Tenger! Életünk kalandja!


Jön a Prgomet-i lehajtó, itt kell letérnünk az autópályáról, és Labin érintésével a Split-i repülőtérnél leérünk a parti útra. Itt a soha el nem készülő gyorsforgalmi úton Split felé vesszük az irányt és jó 10 Km múlva a Gomilica lehejtónál jobbra a kikötő felé fordulunk.


Kis bolyongás után mindenki megtalálja a Marina Kastela kikötőt. ( árbócerdő, táblák, helyi segítség, telefonos segítség....)
Itt, aki közvetlen a keritésen belül akar parkolni, megteheti 50 EUR/hét áron, de érdemesebb 'Barba' boltja/kocsmája előtt megállni és egy udvarba 20-25 EUR áron beállni! ( na, ha ezt a kikötőben elolvassák engem kitiltanak :) )

Most keressük meg a kapitányunkat, aki már itt vár, ha minden igaz, aztán a charter céget, és nézzük meg a hajót.


Egy kis, tolikocsira ( amit a kikötő területéről nem lehet kivinni ) kipakolhatunk, amit egyikünk vagy a kapitány őriz, még a többiek bevásárolnak, átöltöznek, letusolnak, esetleg a Split-i piacra is ellátogatnak.


Ha a papírok rendben vannak, amit egy kis csinos táskában megkapunk a hajóhoz, miután az utolsó részlet, idegenforgalmi adó, esetleg depozit rendezésre került, át kell venni a hajót tételesen, listával, amin minden észrevételt írásban, aláírással hitelesítve rögzíteni kell! Így nem lesz kellemetlenségünk a hajó leadásakor, az út végén.
A hajó átvételét, felszerelés-lista ellenőrzését, a kapitányunk jelenlétében, minden képpen kövesse végig egy utas, a fizető vendégek közül, mert az átvételért Ő felel. A hajó és utasok épsége és biztonsága és átvett állapotban történő visszajuttatása a kapitány felelőssége!

Ez után lehet bepakolni..... ez első alkalommal az őskáoszhoz közel áll....


ha nem hoztunk bőröndöt, csak puha utazótáskát, tengerészzsákot, az elfér a hajón, a bőrönd, hűtőtáska viszont jobb helyen van a kocsiban visszapakolva.


Ha mindenki túl van a berakodás izgalmán, közösen le kell ülni, hogy a kapitány ismertesse a legfontosabb biztonsági tudnivalókat, a viselkedést, közlekedést a hajón, a mosdók használatát, a konyha/gáztűzhely használatát, mentőmellényeket kiossza, azt elérhető helyen tárolja mindenki a kabinjában.

Át kell tekinteni a legfrissebb időjárási előrejelzést, ezt a kapitányunk megteszi, és közösen eldönteni ennek ismeretében az első két három napig az útvonaltervet, felvázolva az egész hét lehetőségével, a biztonságos, időben történő visszaérkezést figyelembe véve.


Meg kell határozni a hozzávetőleges napirendet, mert ez egy nyaralás, ne zavarjuk egymást! A kapitány indulni és kikötni, esetleg egy fő segítséggel, önállóan is tud, alhat aki pihenni szeretne nyugodtan, ha csendes a tenger.


Közösen kell megbeszélni naponta mekkora időt kívánunk a vízen tölteni, esetleg mikor szeretnénk egy csendes öblöt útbaejteni, mekkora távolságot szeretnénk megtenni? Már napi 2-4 órás vitorlázással is mindig új kikötőben, városban köthetünk ki!
A szél sajnos/szerencsére nem lefizethető, ezért úgy és akkor fúj, amikor kedve szottyan, bár bizonyos törvényszerűségeket még Ő is tisztel. Ezért ha túl erős a szél, az utasok biztonsága érdekében, ( és főleg a gyomorbéli nyugalmuk ) a kapitány dönthet az utiterv megváltoztatása mellett.


Ha nincs szél és időben be akarunk futni egy kikötőbe, akkor pedig kénytelenek vagyunk a motor erjét használni, ami a hétvégi üzemanyagköltségünket kicsit növelheti. ( A fogyasztás óránként nem több 4  liternél! )

Akit érdekel a vitorlázás, az egész úton zaklassa a kapitányát! Hiába vág elfoglalt képet, általában ráér :)!
Megtanulhatjuk a közlekedési szabályokat a vízen, a vitorlakezelés alapjait, a fontosabb csomók kötését, a navigáció alapjait, a műszereket,


na és persze.... kezünkbe vehetjük a hajó kormányát és Mi magunk irányíthatjúk ezt a gyönyörű jószágot!


Ha nem tudjuk elfeledni és otthon hagyni a teljes külvilágot, telefon/laptop töltőt ne hagyjuk otthon. Ezek töltése normál 220 V-os csatlakozóról menet közben is megoldható, a hajón van ilyen csatlakozó. ( és persze szivargyújtós is ).

A hajóban, lenn a szalonban és a kabinokban, nem szabad dohányozni! A biztonság, és mások közérzete miatt sem. Kinn a hajó fedélzeten persze ez figyelembe véve az uralkodó szélirányt megoldható.


A vitorlázás a felhőtlen kikapcsolódásról és bulikról is szólhat, de azt vegyük figyelembe, hogy másnapos gyomor utálja a hullámokat, és menet közben a hajón mozogni, csak egy bizonyos mennyiségű alkoholszintig javasolt!


Ne kínálgassuk a kapitányt alkohollal menet közben, bár szereti minden bizonnyal a jó bort, sört, vagy pálinkát, de ő felel a Mi biztonságunkért, és törvény szerint is büntetik az ittas vezetést!

A tengeren és a kikötőbe egyaránt adjuk át magunkat a pillanatnak, élvezzük ki a tenger és a kikötők adta minden csodálatos lehetőséget, látványt, szórakozást!


Ha süt a nap, az gyönyörű.... ha fúj a szél, az csodás, repülünk.... ha esik, az remek, mert tiszta időnk lesz utána, láthatjuk a környező szigetvilágot.... Minden helyzetet és időt lehet és kell élvezni... elvégre, egyszer élünk.....!


Érdemes végignézni jópár fényképet, fotoalbumot, ez is segíthet az útvonal kiválasztásánál, esetleg a hangulát megértésénél, vagy csak úgy...http://www.facebook.com/pages/B%C3%B3ta-G%C3%A1bor-vitorl%C3%A1z%C3%A1s/328595440567442?sk=photos_albums

Gyere, jelentkezz barátaiddal, családoddal, és megmutatom ezt a csodát! (A legjobb időpontok és hajók gyorsan fogynak..... )

2013. február 23., szombat

Indulási oldal I.

Hogyan is zajlik a felkészülés és az utazás egy vitorlás kalandra? Hogyan döntjük el, merre menjük egy előzetes terv alapján, és hogyan rakodunk be? Merre is indulunk?


Mindezek, saját és az utazó barátaim, ismerőseim élményei, beszámolói alapján lesz összeállítva, mintha én egyszemélyben lennék az utazó, minden lépésen végigvezetve.

A fordulópont a döntés megszületése! Addig egyre fokozódó feszültségben, próbálok minél több információt összeszedni.
Az interneten sok elérhető tartalom van, amik egy része szándékosan fölényeskedő, hiszen, "ez a kiváltságosok lehetősége"! Persze, ez mint meglátjuk nem igaz. Más részük, csak a meglátogatni tervezett helyekről ad információt.
Keressünk ismerőst, vagy ismerős ismerősét aki egy barátjától hallotta, hogy milyen is a vitorlástúra a tengeren! Ez megint két álláspont lehet: Csúcs .... és ... úgy mindenestől, vagy, nincs az a pénz amiért mégegyszer hagynám magam rábeszélni....


Ebből is látszik, hogy nincs olyan, hogy közömbös..., elment.... Mindenkit, legbelül érint meg egy ilyen út! És elárulom, a durván 90 % az első kategória!  Mindent felülír egy ilyen kaland. Újra el kell menni! Hiszen annyi még a látnivaló, a felfedeznivaló, a naplemente, a reggeli kávé a parton......

Tehát menjek, vagy ne? Rengeteg pénz! Össze kell hozni egy 6-8 fős társaságot, aki 1-2 hetet el képes tölteni egy hajón összezárva! És ha tengeribeteg leszek? Mit vigyek ha megyek? Merre menjek?

Nézzük tehát sorban....

Egy ilyen út, elfeledteti a mindennapokat, biztos, hogy képes kizökkenteni a napi rutinból és hosszú időre élményekkel feltölteni, felpörgetni. Nem egy langyos wellness szálló, vagy tengerparti heringesdoboz egy négycsillagos börtönben...


Hogy drága-e? Igen, az, de rögtön hozzáteszem, nem annyira, mint egy átlagos szálloda!
8 főnek, nem júliustól szeptember közepéig tartó főszezonban ( az átlagban 20-30% + ), 2600-3500 EUR-ból kijön hajótól függően.  ( http://botagaborvitorlazas.blogspot.hu/2012/09/ha-egy-csalad-barati-tarsasag-vagy-ceg.html )
Ebben a hajó, a takarítás és a kapitány díja van benne, és ez 95-130 ezer forin egy hétre fejenként! 
Persze egyéb költség jelentkezik: kikötési díj: ha fizetős kikötőben éjszakázunk, ~300-600 kuna/ éjszaka, üzemanyagköltség a hajónak: 600 kuna, ha azért vitorlázni is akarunk egy kicsit, nem csak motorozni. És az élelmiszer, ami akár hozott anyag is lehet, az árak 10%-al magasabbak talán mintha otthonról hoznánk, és minden megvásárolható indulás előtt a helyi bevásárlóközpontban, vagy a spliti piacon, a hajónak pedig jól felszerelt konyhája van. Jön még a leutazás, ami parkolással autópályadíjakkal együtt 55-65 ezer forintra jön ki, tehát 4 fő/ autó esetén durván 15 ezer forint/fő.


Kell egy csapat! Na igen..., de ez mindenkinek habitusa szerint egyéni dolog, kivel bírja ki a nyaralást..,. mivel itt elég sok és változatos élményben lehet részünk, de rengeteg két sziget között az idő a beszélgetésre is.

Tengeribetegség ritkább dolog mint gondolnánk egy normál szigetközi nyaraláson, csak túlmisztifikálják, mert akit elkapott az valóban egy meghatározó "élmény". Gyönbér alapú készítményekkel megelőzhető! Nem daedalonnal! Attól kábák leszünk és nem élvezzük az utazást! A kapitány felelőssége, hogy az időjárás és a csapat alapján úgy állítsa össze az útvonalat, hogy az mindenkinak a lehető legtöbbet adja, és ne egy túlfeszített túlélőtúra legyen!


Mit vigyünk az útra? ( http://botagaborvitorlazas.blogspot.hu/2012/09/nos-ahogy-igertem-egy-osszefoglalo-hajo.html  ) Már leírtam egy szeptemberi bejegyzésben, érdemes elolvasni.

Hogy merre menjünk? Én azt javaslom, azt a kapitánnyal egyeztessük, aki megismerve az igényeket, ismerve a lehetőségeket, összeállítja nekünk az optimális csomagot, ami különböző szelekhez, különböző útvonalakat ad! Lehet kevesebb fizetős kikötővel és lehet minden este, jólfelszerelt marinákkal tervezni.

És ha eldöntöttük: Igen megyünk! Akkor, már vágjuk a centit és két héttel az indulás előtt elkezdünk csomagolni és kényszeresen mosolyogni, egyre fokozódó várakozással teli jókedvünkben....

Aztán eljön a nagy nap, az indulás napja.
Ez mindenkinek más, vezetési szokásaitól függően. Van aki az éjjeli, este 10 és éjjel kettő közötti indulásra esküszik, van aki kora reggel indul 5-6 órakor.
Míg az első esetben kisebb a forgalom, reggel 6-9 között leérünk, így belefér akár egy spliti piaci bevásárlás, a második eset, inkább szezonon kívül kényelmesebb, a sofőr nem lesz olyan fáradt, de szezonban a nagy forgalom miatt nem mindig célszerű.


Nyaralni indulunk, tehát ráérünk! Nem kell rohanni! Le is kell érnünk. Nyugodt tempóban is lenn vagyunk Budapestről, megállókkal együtt, hét óra alatt, végig jó minőségű autópályán.

És megyünk a kaland, a tenger, a milliónyi látnivaló felé.... nyugodt 130-as tempóban... elhagyjuk a Balatont, a határt, Zágráb, Karlovac.... Sveti Rok... a második nagy alagút, ereszkedünk Zadar felé, ...de miért megyünk már 160 fölött.... jajj de ott lennék már... de csak nyugi... oda is kell érni és már fáradtabbak vagyunk... még másfél óra a kikötő....



( Innen folytatom legközelebb...: http://botagaborvitorlazas.blogspot.hu/2013/02/indulasi-oldal-ii.html )

2013. február 16., szombat

Kastel Gomilica

Sok helyről írtam már, amit egy vitorlás kalandozás alkalmával elérhetünk a dalmát vizeken, egyet kihagytam mindig, hogy honnan is indulok ezekre a felfedező utakra, és hová érkezem vissza az egy-két hetes túráink után?

Ez a hely a Marina Kastela, Kastel Gomilica kikötője. A kikötő viszonylag új, 2002-ben indult a tervezés, kivitelezés, nem egészen tíz éve működik. Jelenleg cca.: 400 kikötőhellyel várja a hajózás szerelmeseit.


A település a Kastelai öböl partján a hét Kastela egyike, ( Kaštel Sućurac Kaštel Gomilica Kaštel Kambelovac Kaštel Lukšić Kaštel Stari Kaštel Novi Kaštel Štafilić )


 közigazgatásilag már egybe tartoznak így a második legnagyobb település Split-Dalmát megyében, 40 ezer emberrel.


A hét Kastel, tizenhét kilométer hosszan húzódik az öböl partján, Trogírtól Splitig. Split felől Gomilica a második.

Kaštel Gomilica a 16.század  első felében épült, de már Zvonimir király idejéből származnak utalások a településre.


Több remek étterem és egy nagy bevásárlóközpont ( GETRO ) is található Gomilicán, így az érkezés utáni bevásárlás itt is lebonyolítható, nem szükséges mindent otthonról cipelni, az árak közel azonosak.


A vizesblokk képes kiszolgálni a tömeget akkor is amikor nyáron 2-300 hajó egyszerre érkezik és indul a kikötőből szombatonként.


A parkoló őrzött és rendkívül drága... 50 EUR/hét, ezért alternatív megoldást szoktam javasolni, 20 EUR/ hét körül..:)

Jó ide megérkezni, indulás előtt és az út végén is. Autópályán Budapesttől 725 km, 6,5 óra menetidő.

Keress! Induljunk! 

2013. február 13., szerda

Dubrovnik

Dubrovnik.... magyarán: Raguza... az a város, amiről már az ősz óta szeretnék egy rövid ismertetőt írni, azoknak akik még nem látták és szeretnék megnézni, vagy csak, hogy egyszerűen kedvet tudjak csinálni, egy olyan vitorlástúrához, aminek része, ennek az egyedülálló történelmi városnak az útbaejtése is.


Ott akadtam el mindig, hogy mit hagyjak ki... több vaskos útikönyv írja le a város érdekes és nevezetes helyeit, múzeomait, templomait, szórakozóhelyeit és éttermeit, ezt nem kellene talán nekem újrafogalmaznom...


Én csak néhány kihagyhatatlan látnivalót fogok kiemelni, és leírom a víz felől érkezők, ezt hogyan érhetik el.
Mert ugye ezt a várost, előbb utóbb látni kell!


Mit mond erről G.B. Show? " aki a földi paradicsomot keresi, Dubrovnikba kell jönnie“...

A Városba a tengeren, Nyugat felől érkezhetünk. Hogy időben helyet kapjunk a kikötőben, érdemes rövidebb távot megtenni reggeltől, mondjuk egy Lopud-i éjszakázás után. 
Kitérőt jelent, de javasolt mindenkinek egy kerülőt tenni a városfal alatt,


a Tengeri kapu felől megnézni az impozáns falakat, fal mögül előtörő tornyokat. 


Innen visszakanyarodva, a legjobb kiszolgálást és biztos helyet a Dubrovka folyón felhajózva, át az új híd alatt


a folyón található ACI marinában kaphatunk.


A nem túl olcsó kikötési lehetőséggel, jó vizesblokkot és úszómedencés strandot ( kissé klóros ) is kapunk szolgáltatásnak.


A környezete gyönyörű. Innen, a marina kapujából, helyi buszjárat visz egészen az óváros főkapujáig.


Már itt a kapun kívül érdemes egy teraszos kávézóban leülve megpihenni és megcsodálni a hatalmas falakat és a városfalon kívül eső erődöt, a Lovrijenac bástyát.


Erről védhető volt a város és a főkapu is, de napjaimkban ez az erőd ad otthont évente a Dubrovniki Nyári Játékok keretében hagyományosan színpadra állított Shakespeare Hamletjének. Ebben az erődben forgatták a Trónok harca sorozatnak sok epizódját!

Besétálva a főkapun az óvárosba, egy felvonóhídon át


a várárkon keresztül, elénktárul az óváros főutcája, a maga pompás és érintetlen valójában, ez a Stradun. ( az érintetlenség, az újjáépítés minőségét dicséri, a délszláv háború esztelen rombolása után ) 


Dubrovnik, egyike a horvát tengerpart azon üdülőhelyeinek, amelyek a legszerteágazóbb látogatói igényeket is képesek kielégíteni. A város hagyományosan a múzeumok, különféle kulturális fesztiválok otthona, de számos éttermében és konobájában az ínyencek sem fognak csalódni. 


A városi séta előtt, vagy után, lehetőségünk van, díj ellenében körbesétálni a városfalon. Ez, az Európai épitészet legimpozánsabb ilyen építménye, ami 1940 méter hosszú és öt bástya is erősíti.


Ezt a sétát én tavaszi városlátogatásra időzíteném, mert a város a nyári hónapokban szinte kibírhatatlanul forró és fülledt.
A városfalról megcsodálhatjuk a piros cserepes háztetőket, az azt megtörő templomtornyokat, terecskéket.


Kihagyhatatlan a város főterén álló Sponza Palota megtekintése,


mely ma, az Állami Levéltár megyei székhelye, ahol a 12. századig visszamenőleg őriznek különféle dokumentumokat. 

A Rektor Palota Dubrovnik kormányzójának székhelye volt.


A gótikus és reneszánsz stílus keveredése figyelhető meg a 15. századi, a Katedrális mellett található épületben. A palotában múzeum is található.

A Plocsa-városkapu (Vrata od Ploca) vagy tengeri kapu közelében, a tér közepén magasodik a híres középkori lovag, Orlando (Nagy Károly állítólagos unokaöccse) kőszobra, melyet még a 15. században emeltek a helybéliek a szabadság és a független államiság jelképévé vált hősnek.


Az utóbbi évtizedekben a szobor a Dubrovniki Nyári Játékok egyik központi figurája lett, hiszen a nyári játékok „Libertas” feliratot viselő hivatalos zászlóját az Orlandó-szobor tetejére húzzák fel. 

Dubrovnik évszázadokra visszamenőleg a Dél-Adria egyik vezető városa volt, gazdasági és művelődéstörténeti vonatkozásban egyaránt. Mindehhez kiváló alapot teremtett a város földrajzi fekvése, amely kulcsszerepet játszott abban, hogy a város már a legrégebbi időktől fogva a tengeri hajózási és kereskedelmi élet egyik regionális központja volt.


A legújabb kutatások szerint már a 6. században jól kiépült település állt a város helyén, mely nagyarányú fejlődésnek indult a horvát törzsek i.sz. 7. században való betelepülésével – párhuzamosan a környék másik, akkor már viszonylag fejlett településével, az egykori Epidaurussal (a mai Cavtat városka elődjével). A 12-13. század fordulóján Európa és Kis-Ázsia között fokozatosan megélénkülő forgalom jelentősen megnövelte a mediterrán régió kereskedelmi központjainak és kikötővárosainak jelentőségét – köztük Dubrovnikét is.


A város gazdasági fejlődése a 14. sz.-ban újabb lendületet vett azáltal, hogy Dubrovnik - az ún. Zadari bulla által szentesítve – kikerült Velence fennhatósága alól.


A 16. században létrejött Dubrovniki Köztársaság évszázadok óta virágzó gazdasági és kulturális életében az 1667-es földrengés nagy változást hozott - évtizedeken át tartó hanyatlást eredményezve, mely után a város csak fokozatosan tudta visszanyerni korábbi színvonalát.


1815-ben a Bécsi Kongresszus döntése értelmében Dubrovnik Horvátország és Dalmácia része lesz. A 20. század háborúi közül a kilencvenes évek délszláv háborúja idején érték a várost a legsúlyosabb rombolás.[adriatica.net]
Szerencsére mára a háború nyomait eltüntették, és így megcsodálhatjuk ezt a méltán világhírű ékszerdobozt, ahol mára a Szerb templom


és a Jezsuita templom is megfér egymás mellett, a mindig nyüzsgő falak között.



Ez az a város, ahol megfogadjuk, hogy visszajövünk újra, elmerülünk ezer éves történelmében, felfedezzük minden szegletét....


Hívj föl, vagy küldj egy emailt, hogy megbeszélhessük az időpontot egy tavaszi vitorláskalandra, ebbe a varázslatos városba!